Nem a válság verte meg Szili Katalint

Forrás: MTI

Nem a világgazdasági válság miatt vesztette el a választást Szili Katalin és az MSZP Pécsett, hanem a pécsi emberek döntöttek így, akiket nem lehet tovább félrevezetni – jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke a salgótarjáni kampánygyűlésén utalva arra, hogy Szili Katalin „csúfos vereségét” azzal indokolta a szocialista kampánystáb, hogy a világgazdasági válság győzte le őket.
    
Mint mondta, a pécsi embereket nem lehet tovább félrevezetni, nem lehet tovább manipulálni, nem lehet tovább hülyének nézni, mert az emberek pontosan tudják, milyen helyzetben vannak. Olvasnak újságot, néznek tévét, hallgatnak rádiót, és ma már vége van a régi szép időknek, amikor csak egyfajta hírt lehetett fújni. Az emberek pontosan fel tudják mérni, hogy az ő problémáikat kik okozták, és kik azok, akik nem segítenek rajta – fogalmazott Kövér László.
     
Az ellenzéki politikus bírálta, hogy az ország vezetése a legelesettebbeken próbál megtakarítani néhány tíz- vagy százmillió forintot. A megszorító intézkedések mélyének nevezte az új ingatlanadót, amiben „benne van az egész gondolkodásmódjuk”.
    
Az a helyzet – jelentette ki –, hogy ezek bérlővé, albérlővé, koldussá, zsellérré, nincstelenné, kiszolgáltatottá szeretnének tenni bennünket a saját hazánkban".
    
Medgyessy Péter már 2006-ban megmondta, hogy ők „szegénységpártiak”, de azt hittük, hogy ez nyelvbotlás a részéről – mondta a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!