Nem adják a vízművüket

Forrás: MTI

Tiltakozik a térségi önkormányzatok nevében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. vagyonkezelésbe adása ellen Balassagyarmat, mert attól tartanak, hogy a döntést követően a víz ára jelentősen drágul, és magánkézbe kerül a cég – jelentette ki  Csach Gábor alpolgármester az MTI-nek.

Az önkormányzatok annak kapcsán emeltek szót, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács az Észak-magyarországi Regionális Vízművek (ÉRV) Zrt. vagyonkezelésébe adja a Tisza és a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt.-ket. Csach Gábor elmondta: a DMRV a legnagyobb tulajdonosa a térségben szolgáltató Nyugat-Nógrádi Vízmű Kft.-nek, emellett közel 30 százalékos vízátadó.
    
Az önkormányzatok attól tartanak, hogy érdekeik jelentősen sérülnek, ha a társaság a meghatározóan Borsod-Abaúj-Zemplén megyei érdekeltségű ÉRV-hez kerül. Nem látnak garanciát arra, hogy rövid időn belül nem kényszerítik rájuk a jelenlegi alacsony díjú dunai vízátvétel helyett a nógrádi vízátvételt. A dunai vízátvétel köbméterenként nettó 160, míg a nógrádi 270-300 forint.
    
Tartanak attól is, hogy a DMRV, leányvállalattá átminősülve, könnyen a privatizáció sorsára jut. Mindezek miatt úgy vélik, hogy a határozatot azonnali hatállyal meg kell semmisíteni.    
Ennek érdekében Balassagyarmat a Nyugat-Nógrádi Vízmű igazgatótanácsának összehívását tervezi, hogy erről közös határozatot fogadjanak el, amelyet eljuttatnak a miniszterelnöknek, a vízügyi és a pénzügyminiszternek.
    
A Nyugat-Nógrádi Vízmű Kft.-t 1993-ban alakította meg 46 települési önkormányzat és a DMRV, jelenleg már 55 önkormányzat van a tulajdonosok között. A szolgáltató legnagyobb, 27 százalékos tulajdonosa a DMRV, Balassagyarmat tulajdonrésze 25 százalék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!