Forrás: hirado.hu
Semmilyen tekintetben nem akarja megváltoztatni eddigi filozófiáját a kormány az IMF-fel folytatott tárgyalások hatására. . A kormány a növekedést ösztönző, és nem a megszorításokon alapuló politikát támogatja – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
A kabinet képviselője megerősítette: a kormány határozott álláspontja szerint sem a nyugdíjcsökkentés, sem bérbefagyasztás, sem a családi pótlék csökkentése nem jöhet szóba a Nemzetközi Valutalappal (IMF) történő tárgyalásokon. A kormány nem partner abban, hogy egy olyan országban, ahol csökken a gyerekszületések száma, bármiféle a gyerekekkel és a családokkal kapcsolatos támogatási rendszer átalakuljon – tette hozzá Giró-Szász András.
A kormánynak határozott álláspontja van a bankrendszer kérdésében is, amely témában éles vita zajlik az IMF-fel és az Európai Bizottsággal – tette hozzá Giró-Szász András.
Semmilyen tekintetben nem akarja tehát megváltoztatni eddigi filozófiáját a kormány az IMF-szerződésről folytatott tárgyalások hatására, és ahogy a nyugdíj- vagy a családipótlék-csökkentést kizárja, elveti az adórendszer átalakítását is. A kormány nem karja megemelni a jövedelmeket terhelő adókat, hiszen a kormányzati alaptétel ezek csökkentése, míg a kabinet a fogyasztási adókat növelte.
Az a típusú, megszorításokon alapuló IMF-politika, amelyet Portugáliától kezdve Románián át Ukrajnáig nagyon sok helyen, és 2008-ban Magyarországon is forszíroztak, az elmúlt évek tapasztalata alapján sikertelennek minősíthető.
A kormányszóvivő elképzelhetőnek nevezte, hogy a közszféra egyes területein összevonnak háttérintézményeket, azok elburjánzása miatt. Ugyanakkor hangsúlyozta: szükség van annak áttekintésére, milyen létszámmal tartható fenn az oktatási, a közigazgatási, a nyugdíj-, az egészségügyi vagy az önkormányzati rendszer.
A szociális támogatások célzottabbá tétele kapcsán a kabinet álláspontja az, hogy először szeretne áttekintést kapni a területről, létrehozni azt a rendszert, amelyben világosan, egy „gombnyomásra” látja azt, hogy adott személy akár az államtól az önkormányzattól vagy más szervektől milyen támogatást kap – nyilatkozta Giró-Szász András. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a gyermekeknek, családoknak járó támogatások nem csökkenthetőek.