Forrás: MNO
Úgy tűnik, nem drágul a távhő a most induló fűtési szezonban. A távhőtermelők azonban még nem kaptak hivatalos értesítést az energiahivataltól arról, hogy milyen árakat alkalmazhatnak majd.
Nehéz helyzetbe hozza a társaságokat, hogy pár nappal a fűtési szezon kezdete előtt sem ismerik az árszámítási módszertant – mondta el a Népszavának Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke. Rudolf Viktor emlékeztetett rá: a tavaly októberben megállapított, túlzottan alacsony távhőárak miatt a társaságok egymás után kényszerültek ár-felülvizsgálatot kérni.
Szakmai számítások szerint idén 10 milliárd forint feletti veszteségük lesz a cégeknek – az alacsonyan tartott díjak miatt – ami oda vezethet, hogy a következő fűtési idényre több társaság is tönkremegy. A működőképesség fenntartásához szerinte 10 százalékos áremelésre lenne szükség.
A hivatalos fűtési idény szeptember 15-étől május 15-ig tart. A Főtáv szombattól készenléti helyzetbe állítja az épületek fűtésszabályozóit. Amennyiben van az adott lakóközösséggel külön megállapodása, akkor az abban foglaltak szerint kezdik meg a fűtést, ha nincs ilyen, vagy a ház eltérne a megállapodástól, azt a közös képviselő jelezheti a cégnek. A legkorszerűbb eljárásnak az számít, amikor a külső hőmérséklettől függően a hőközpont szabályozza automatikusan a távfűtést.