Nem engednek a szakszervezetek

Forrás: MTI

A szakszervezetek 2010-ben éves szinten a reálkeresetek növekedését szeretnék elérni – közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke Szegeden.

A kormány, a munkaadók és a munkavállalók közös felelőssége, hogy december elejére megállapodás szülessen a minimálbérről, a szakmunkás bérminimumról, valamint a bérajánlásról – mondta az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának soros elnöki posztját betöltő szakszervezeti vezető. Hozzátette: a tárgyalásnak nincs alternatívája. A 2010-re elfogadott adó- és járulékváltozások miatt differenciált béremelésre lenne szükség. Elsősorban azoknak kell segíteni, akik havi bruttó keresete nem éri el a 160 ezer forintot, mivel számukra nem jelent előnyt az szja szabályok változása.

A szakszervezeti vezető szerint a bértárgyalások során a kormánynak aktívabb szerepet kellene vállalnia, nemcsak a munkavállalók rossz helyzete miatt, hanem azért is, mert az adó- és a járulékrendszer átalakításával maga idézte elő a nettó keresetek divergálását. A szakszervezetek a 2010-es minimálbérre 80 ezer forintos ajánlatot tettek. Borsik szerint a korábbi évek tapasztalatai alapján ennek az emelésnek nem lennének negatív munkaerő-piaci hatásai. A bérfeszültségek elkerülése érdekében azonban a minimálbér-emelés arányában növelni kell a szakmunkás bérminimumot is – közölte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!