Nem fogja kitölteni mandátumát a kormány

Forrás: magyarhirlap.hu


A Bajnai-kormánynak nem szabadna hosszú távú döntésekkel foglalkoznia – így összegezhető annak a három közgazdásznak a véleménye, akik a budapesti Deák Klubban tartott rendezvényen fejtették ki véleményüket. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, Botos Katalin, közgazdász, az SZTE Gazdaságtudományi Karának oktatója, és Csaba László akadémikus a gazdasági válság okairól és kilábalás esélyeiről beszélgettek.

Mi a magunk hibájából kerültünk abba a helyzetbe, hogy az IMF segítségére szoruljunk – jelentette ki hozzászólásában Palócz Éva. Megjegyezte, hogy erre nem szorult rá sem Csehország, sem Lengyelország, sem Szlovákia. Ez arra vezethető vissza, hogy rajtunk kívül egyik országban sem alakult ki olyan mértékű devizaadósság, mint nálunk. Saját hibáink mellett a helyzet rosszabbodásához hozzájárult még egy Magyarország elleni hecckampány is, emelte ki Palócz Éva.

Botos Katalin megemlítette, hogy Magyarország egyrészt ikerdeficittel, költségvetési deficittel és a fizetési mérleg hiányával küzd, másrészt szinte teljesen hiányoznak a megtakarítások – ez utóbbi téren nagyon hasonlít a helyzetünk az USA-éra. Elmondása szerint a Bajnai-kormány néhány intézkedése érthető, hiszen valójában nincs miből finanszírozni egyes kiadásokat. A Bajnai-csomag fő hibájának Botos Katalin azt tartja, hogy a rövid távú válságkezelő intézkedéseket összekeveri a hosszú távú célokkal.

Csaba László szerint mindenkinek mást kellene tennie: van, akinek le kellene lépnie, van, akinek kormányoznia kellene. Rövid távon valóban csak elvenni lehet, de egy kormány csak akkor tud valami értelmeset csinálni, ha van valami távlata. Olyan embereknek kellene az ügyeket vinni, akik azon kívül, hogy a tartozások és a követelések oldalát rendben tartják, még más dolgokra is figyelnek.

Az akadémikus szerint a Bajnai-kormány „strandkormány”, amelyről nyilvánvaló, hogy nem fogja kitölteni mandátumát. Olyan döntéseket hoz, amelyek nem tartoznak rá, és amelyeket a következő kormány nagy valószínűséggel vissza fog vonni, figyelmeztetett. Egy rosszul vezetett vállalat gondjait úgy lehet megoldani, ha abbahagyják annak irányítását: vagyis hihetetlen tartalékok vannak abban, ha a kormány abbahagyná a válságkezelést. Szakértelmét azzal tudná kimutatni, ha a hatalomátadással foglalkozna – mondta végezetül Csaba László.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!