Nem indokolt alkalmazni a visszaküldési szabályokat

Forrás: MTI

A dublini rendszer „halott”, mivel – kevés kivételtől eltekintve – senki sem tartja be a belépésre vonatkozó rendelkezéseit, emiatt a visszaküldésre vonatkozó szabályokat sem indokolt alkalmazni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter arra döntésre reagált így, amely szerint Németország ismét alkalmazza a dublini visszaküldési szabályt a szírek esetében, tehát visszaküldené őket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére. Kedden a német belügyminisztérium közölte: Berlin a menedékkérők visszaküldésére vonatkozó előírást valamennyi származási országgal, így Szíriával kapcsolatban is követi, a dublini rendszerben részt vevő uniós tagországok közül pedig Görögországon kívül mindegyikkel kapcsolatban érvényesíti.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!