Nem követett el bűncselekményt az UD Zrt.

Forrás: MTI

Mind a hét olyan bűncselekmény ügyében megszüntette a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), amely miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója tett feljelentést az UD Zrt. két vezetője és két dolgozója ellen – közölte Futó Barnabás ügyvéd, az UD Zrt. jogi képviselője a Magyar Távirati Irodával.

A 10 hónapos nyomozás során sem az UD Zrt., sem konkrét személyek ellen büntetőeljárás nem indult és jelenleg sem folyik – tartalmazza a cég jogi képviselőjének közleménye. „Nem felel meg a valóságnak az egyes médiumok által tett azon híresztelés, hogy az UD Zrt.-vel szemben még több bűncselekmény miatt nyomozást fognak indítani” – mondta  az ügyvéd.

A nyomozást megszüntető határozat csupán azt szögezi le, hogy a nyomozás során vizsgált egyéb bűncselekmények gyanújával kapcsolatban keletkezett iratokat az illetékes hatóságokhoz küldik meg. Hogy ezen ügyekben lesz-e gyanúsított és azok kik lesznek, azt majd a későbbi nyomozás dönti el – áll a közleményben.

Az UD Zrt. neve az úgynevezett adatgyűjtési ügy miatt vált ismertté, amely tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, miután az NNI szeptember 10-én a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának feljelentése alapján házkutatást tartott a társaságnál és a cég vezetőinek lakásán. A rendőrség akkor magántitok jogosulatlan megismerése, államtitoksértés és számítógépes rendszer feltörése miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!