Nem látott mélységbe süllyedt a közbiztonság

Forrás: MTI

A Fidesz szerint a Gyurcsány-Bajnai-korszak felelős azért, hogy rendőrök súlyos bűncselekményeket követnek el Magyarországon.

„Az elmúlt években a kormány porig rombolta a rendőri állomány anyagi, erkölcsi és társadalmi megbecsültségét. A Gyurcsány-Bajnai-korszak politikája vastagon felelős a közbiztonság romlásáért” – tartalmazza a legnagyobb ellenzéki párt közleménye a csütörtökön a fővárosban elkövetett gyilkosságra utalva, melynek egyik gyanúsítottja egy rendőr.

A Fidesz szerint „eddig nem látott mélységbe” süllyed Magyarországon a közbiztonság, az emberek biztonságérzetét alapjaiban rendíti meg, ha a bűn üldözésére felesküdött rendőrök maguk követnek el súlyos bűncselekményt. A helyzetet tovább rontja, hogy Gyurcsány Ferenc „hű bizalmasát” nevezik ki rendészeti miniszternek néhány hónappal a választások előtt – tartalmazza a Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke által jegyzett közlemény.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!