Forrás: MTI
A devizahitelek forintosításáról szóló törvény szigorítását kezdeményezi a Fidesz-frakció, hogy a bankok ne tudjanak kibújni az elszámoltatási kötelezettség alól – mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az MTI-nek.
Rogán Antal közölte, a törvényjavaslatban szigorítják a devizahiteleket kiváltó forinthitelekre lehetőségként biztosított kamatfelárat. Minél kisebb kamat kell, hogy a bankok ne tudják visszavenni azt, amit egyébként az elszámoltatás eredményeként vissza kell adniuk az embereknek - fejtette ki.
A politikus elmondta: közel 100 bázisponttal javasolják szűkíteni a törvényben a kamatfelárat.
A javaslatot azzal indokolta, hogy ha túl nagy mozgásteret hagynak a bankoknak a kamatok alakításában, akkor azzal fognak próbálkozni, hogy a kamatokon keresztül bújjanak ki az elszámolási kötelezettség alól. A bankok az új forinthitelek kamatát megpróbálhatják emelni - tette hozzá, megjegyezve, hogy nem tartják elegendőnek a kamatperiódust szabályozni, vagyis abban ötéves változatlanságot bevezetni.
Rogán Antal azt mondta, további intézkedéseket javasolnak annak garanciájaként, hogy az árfolyamgátba belépetteknél a törlesztőrészletek változatlanok maradjanak. Az a cél, hogy az árfolyamgátasok a már elért alacsonyabb törlesztőrészletet tudják fizetni az új forinthitelnél is.
A frakcióvezető közölte, azt is javasolják, hogy amikor a bankok az árfolyamgátasokkal elszámolnak, akkor elsőként a gyűjtőszámla összegéből vonják le azokat az összegeket, amelyeket korábban a devizahiteles túlfizetett.