Forrás: MTI
Elvetette a Fidesz-KDNP-frakció a közlekedési adó bevezetésére tett javaslatot, és döntött arról is, hogy nem változik a népegészségügyi termékadónak sem a köre, sem a mértéke.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke a tanácskozás után – amelyen megtárgyalták a 2012-es adótörvények módosító javaslatait – az MTI-nek elmondta azt is, hogy nincs változás az önkormányzatok adókivetési jogában, csak a kommunális adó felső határa fog kis mértékben emelkedni. Új adófajták bevezetésére nem lesz lehetőségük a helyhatóságoknak. (Az ingatlanadóról Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője már múlt héten elmondta, hogy annak bevezetését sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja.)
Rogán Antal hozzátette emellett, hogy jövőre csökken a gépjárművek regisztrációs adója.