Nem mellényügyekről kell vitatkozni a Parlamentben

Forrás: MTI

A politikai döntések középpontjába a jövőben a közérdek kerül – kommentálta kérdésre válaszolva a Fidesz szóvivője Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes őrizetbe vételének hírét. Szijjártó Péter közölte: a nemzeti együttműködés rendszere véget vet annak, hogy a korrupció elárasztja a politikát. A főváros tönkrement, aminek egyik legfontosabb oka az, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció úszik a korrupcióban, és össze is omlott ennek súlya alatt - fogalmazott a Fidesz elnöki stábjának vezetője.

A Fidesz szóvivője szerint a képviselőket nem azért küldték a választók az Országgyűlésbe, hogy mellényügyekről vitatkozzanak - szögezte le Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tagjai adott esetben megszavaznák-e a képviselői esküjét gárdamellényben elmondó Vona Gábor Jobbik-elnök mentelmi jogának felfüggesztését.
   
A Fidesz szóvivője szerint az Orbán Viktor által pénteken az Országgyűlés elé terjesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata az egyik legfontosabb és legalapvetőbb lépés lesz a szavazófülkékben megbuktatott rendszer lezárásához és a nemzeti együttműködés rendszerének felépítéséhez. Mint mondta, a politikai nyilatkozattal, amelynek általános vitája hétfőn kezdődik meg a parlamentben, olyan széleskörű összefogást szeretnének létrehozni Magyarországon, amilyet a magyar emberek régóta várnak. Kitért arra, hogy a dokumentum rögzíti: az Országgyűlésnek új politikai és gazdasági rendszert kell felépítenie, munkáját a munka, otthon, család, egészség és rend alapértékeire építve.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!