Forrás: MTI
Horthy Miklós magyarországi újratemetését a veterán haditengerészek bátor kezdeményezésének, az akkori nagyon ellenséges politikai légkörben méltán emlékezetes tettnek tartja Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.
Az egykori kormányzó és családtagjai újratemetésének 20. évfordulója alkalmából vasárnap rendezett kenderesi megemlékezésen Lezsák Sándor közölte: az újratemetés történelmi elégtétel volt, de ezzel nem elégedhetünk meg. Húsz esztendő után is meg kell állapítanunk, hogy nem múlt el nyomtalanul a hipnotizáló, tudatmódosító hazugságokkal mérgező szocialista-kommunista négy évtized. Hozzátette: ne feledjük, (...) a történelmi bűnözők is visszatértek a tett színhelyére, és próbálták eltávolítani akár levéltárakból, máshonnan, egy nemzet emlékezetéből azokat a tényeket, amelyeket nekünk kötelességünk újra föltárni.
Célként és feladatként tűzte ki, hogy Kenderesen olyan Horthy-korszakot kutató tudományos történeti intézet jöjjön létre, amely képes egybegyűjteni a Horthy családhoz, a kormányzóhoz kötődő, a világban fellelhető dokumentációs anyagokat, levelezéseket, feljegyzéseket, tanulmányokat és könyveket.
Horthy Miklós újratemetése 1993. szeptember 4-én történt a Magyar Tengerészek Egyesülete kezdeményezésére. Az egykori kormányzó és felesége földi maradványai valamint fiúk, ifjabb Horthy Miklós hamvai Portugáliából érkeztek magyar földre.