Forrás: hirado.hu
A miniszterelnök szóvivője szerint a kormányzati munkamegosztásnak köszönhető, hogy Fellegi Tamás vezeti az IMF-delegációt. Nincs szó arról, hogy megrendült volna a bizalom Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter iránt – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
Mint mondta: az IMF-fel való tárgyalódelegációnak tagja Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyi államtitkára, ilyen módon a Matolcsy vezette tárca is képviseltetve van. A magyar gazdaság új fázisba, a növekedés fázisába lépett, külső gazdasági okok miatt szükség van a magyar gazdaságnak külső biztosításra, ezek a kérdések pedig a kormány munkamegosztása szerint a Fellegi Tamás vezette nemzeti fejlesztési tárcához tartoznak.
Az Economist legutóbbi helyzetértékelése kapcsán Szijjártó leszögezte: a magyar gazdaság alapjai erősek. Az is világos ugyanakkor, hogy komoly kockázatokkal kell számolni, az eurózóna tagállamai – Németország, Nagy-Britannia – folyamatosan lefelé korrigálják a növekedési előrejelzésüket. Ehhez nekünk is alkalmazkodni kell – tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a mikor korrigálják a jövő költségvetés számait, azt válaszolta: ez sokkal komolyabb kérdés, minthogy belemenjünk találgatásba, számháborúba. Ha a végleges német adat rendelkezésre áll, a nemzetgazdasági miniszter megteszi a javaslatát a kormánynak.