Nem vonják vissza a közterekről a katonai rendészeket

Forrás: MTI

A terrorveszély miatt visszavonásig a katonai rendészek továbbra is jelen lesznek a közterületeken és a katonai intézményeknél is – írta a Honvédelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva a Magyar Időkben.

A lap cikke szerint az emberek biztonságának növelése érdekében ezután is olyan helyszíneken teljesítenek szolgálatot, ahol nagyobb tömeg megjelenése várható, így a közlekedési csomópontokban és a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényeken is jelen lesznek.   Megjegyezte, hogy intézkedési jogkörük elsősorban katonai személyekre és eszközökre terjed ki, katonai gépjárműveket ellenőrizhetnek és intézkedhetnek más katonákkal szemben, civilekkel szemben azonban csak a rendőrség kezdeményezhet intézkedést. A katonai rendész csak akkor léphet közbe, ha erőszakos cselekmény során a magyar emberek biztonsága veszélybe kerül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!