Német alkancellár: nem szabad hibáztatni a keleti uniós tagországokat

Forrás: MTI

A menekültek befogadása körüli vitában nem szabad erkölcsi alapon "ujjal mutogatni" az Európai Unió keleti térségének tagállamaira, de le kell folytatni a vitát, mert a menekültválság miatt minden eddiginél nagyobb a veszélye annak, hogy zátonyra fut az EU – mondta Sigmar Gabriel német alkancellár hétfőn Berlinben. Nemcsak az EU-hoz 2004 óta csatlakozott tagországok viszonyulnak tartózkodóan a menekültek befogadásához, hanem például Franciaország is, az Egyesült Államok pedig az eddiginél mindössze 10 ezerrel több szíriai menekültet kíván befogadni, holott Németországba egyetlen egy nap alatt érkezik 10 ezer menekült – emelte ki az alkancellár. Azzal kapcsolatban, hogy a menekülthullámmal túlnyomórészt muzulmán vallású emberek érkeznek az EU-ba, Sigmar Gabriel elmondta: a csupán 25 éve demokráciában élő és jelentős nagyságú bevándorló népességgel nem rendelkező kelet-közép-európai országok megértéséhez figyelembe kell venni, hogy 25 évvel a második világháború után az akkori Nyugat-Németország társadalma is másként viszonyult volna egy olyan menekülthullámhoz, mint a mostani.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!