Nemzeti vízstratégiát akarnak

Forrás: mno.hu, MTI

Nemzeti vízstratégia elkészítését kezdeményezi a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Környezettudományi Elnöki Bizottsága a víz stratégiai szerepének biztosítása és jó minőségének megőrzése érdekében – közölte az MTA a távirati irodával.

Ennek érdekében a két testület vízpolitikai-vízgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó közös munkabizottságot hozott létre, amelynek társelnökei Németh Tamás, akadémikus, az MTA főtitkára, és Nagy Andor, a NFFT tagja, országgyűlési képviselő. AZ NFFT-MTA Közös Víz Munkabizottságban a két testület delegáltjai, felkért szakpolitikusok és szakértők, állandó meghívottként pedig az illetékes tárcák felelős vezetői és munkatársai vesznek majd részt. Az MTA közleménye kiemelte: minden jelenlegi előrejelzés felhívja a figyelmet a természeti erőforrások – különösen a víz – végességére.

Magyarország azonban nagyhatalommá válhat a víz jövőkép kialakításában akkor, ha a döntések előkészítésében, valamint a szakpolitika tervezésekor arra a tudásra alapoz, amely az elmúlt több mint 200 év kutatásaira épül. A munkabizottság megállapodott abban, hogy hangsúlyos feladatának tekinti a 2011-es magyar EU elnökség ideje alatt a víz kérdésének kiemelt kezelését, illetve azt, hogy a víz stratégiai szerepe a magyar társadalomban is tudatosodjék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!