Forrás: hirado.hu
A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi jogvédő fórumokhoz fordul az előzetes választási regisztráció miatt jelentette be a párt. Közleményük szerint az Európai Unió Bizottságának alapjogi biztosát, az Emberi Jogok Európai Bíróságát és az Európa Tanács Velencei Bizottságát kérik föl vélemény-nyilvánításra, illetve a „jogfosztás megakadályozására”.
A DK álláspontja szerint az előzetes feliratkozás rendszere „kizárólag az Orbán-kormány választói akarattal szemben történő hatalmon megtartásának álságos és aljas eszköze”, továbbá az alapvető emberi szabadságjogokba is ütközik.
A közleményben kiemelték, hogy a választási részvétel alapjog, amely éppen ezért csak más alapjog vagy mások jogainak védelmében korlátozható, a választás előtt 15 nappal jogvesztő módon lezáruló regisztráció pedig kétségbevonhatatlanul korlátozza a választási részvétel lehetőségét.