Forrás: MTI
Közleményük szerint a Fidelitas a Visegrádi Együttműködés jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, és szeretné bevonni ebbe az együttműködésbe Magyarország más szomszédos államait is.
Mint írják: közös gondolkodásra hívták össze a V4 országok, illetve Közép-Európa jobboldali értékeket képviselő fiataljait, mivel úgy gondolják, Közép-Európa a legfontosabb szövetségesünk.
Álláspontjuk szerint bár hazánk számára sokat jelentenek az orosz és az amerikai kapcsolatok, akkor lehetünk igazán erősek és tehetünk valóban célravezető lépéseket régiónk fejlődése érdekében, ha még jobban megismerjük a körülöttünk élő nemzeteket, jó kapcsolatot ápolunk és összefogunk velük. A térség államainak gyakorlatilag az a sorsa, hogy együttműködjenek. Mert hasonló a helyzetünk, hasonlóak az adottságaink, sok kérdésben elmondható ez az érdekeinkről is, melyeket csak akkor tudunk érvényesíteni, ha képesek vagyunk közös sarokpontokat kialakítani stratégiai fontosságú ügyekben.