Forrás: Magyar Kurír
2015. január 13-15. között kerül sor a Hittani Kongregáció vezetőinek és az európai püspöki konferenciák hittani bizottságai elnökeinek találkozójára Esztergomban – számol be az Apostoli Szentszék Sajtószolgálatának közleménye.
Boldog VI. Pál pápa megbízásából a Hittani Kongregáció 1967. február 23-i instrukciójával kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely konzultatív segítő szervezetként támogatja magukat a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben.
A Hittani Kongregáció és a hittani bizottságok közötti együttműködést elősegítendő 1982-ben döntés született arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozók szerveződjenek. Az egyik eredeti jellemzője ezeknek a találkozóknak abban áll, hogy a Hittani Kongregáció vezetői azok, akik a különböző kontinensekre utaznak, kiemelve ezáltal a helyi és regionális intézmények fontosságát és felelősségét a hittani kérdésekre vonatkozóan. Az első ilyen találkozóra – az akkori Joseph Ratzinger bíboros vezetésével – Latin-Amerikában, Bogotában került sor (1984). Ezt követték a további találkozók Kinshasában (Afrika, 1987), Bécsben (Európa, 1989), Hongkongban (Ázsia,1993), Guadalajarában (Latin-Amerika, 1996) és San Franciscóban, (Észak-Amerika, 1999). William Levada bíboros vezetésével egy újabb afrikai találkozóra került sor Dar es Salaamban (2009).