Forrás: MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn megerősítő népszavazást kezdeményezett az aznap elfogadott, de még ki nem hirdetett országgyűlési törvényről – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Molnár Csaba. A DK ügyvezető alelnöke hozzátette: a referendum benyújtásával az a céljuk, hogy a köztársasági elnök feladatkörét az új államfő megválasztásáig ellátó Kövér László házelnök hétfőig ne írhassa alá a jogszabályt, mert akkor a DK megalakíthatja parlamenti frakcióját.
Hangsúlyozta, hogy a megerősítő népszavazáshoz nem kell aláírásokat gyűjteni, mert annak kiírásáról vagy elvetéséről a parlamentnek a következő, vagyis hétfői ülésén kell döntenie, egészen addig Lezsák Sándor házalelnök fel sem terjesztheti a javaslatot Kövér Lászlónak.
Elmondta, tudják, hogy a Ház nem fogja megerősíteni népszavazási kezdeményezésüket, de az új országgyűlési törvényt legkorábban csak kedden lehet kihirdetni, a DK frakcióalakítási moratóriuma viszont hétfőn lejár és a korábbi jogszabály alapján még aznap felállhat a képviselőcsoportjuk.