kdnp.hu
Forrás: inforadio.hu
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTV Ma reggel című műsorában a Demokratikus Koalíció azon felvetésére, hogy a kormánynak készenléti hitelmegállapodást kellene kötnie az IMF-fel egyértelműen kijelentette: nincs rá szükség.
Kifejtette: tavaly nagy gazdaságpolitikai vita volt erről, és akkor úgy döntött a kormány, nem akarja, hogy Magyarország nemzetközi pénzügyi szervezetek jóakaratától függjön, hogy külföldről bármilyen nemzetközi pénzügyi szervezet diktálja a magyar kormánynak az intézkedéseket és kényszerítsen megszorításokat a magyar kormányra.
Szavai szerint akkor amellett döntöttek, hogy hiteles, átlátható gazdaságpolitikával Magyarország képes lesz magát a pénzpiacokról finanszírozni és ez így is lett. A döntés helyességét támasztja alá Szijjártó Péter szerint az is, hogy 2004 óta először sikerül 3 százalék alá csökkenteni az államháztartás hiányát Magyarországon. Az államadósság csökkentésére az Európai Unióban pedig idén csak két ország Svédország és Magyarország volt képes - tette hozzá. Megerősítette: a kormány az eddigi gazdaságpolitikához tartja magát.
Simor András cégügyeiről Szijjártó Péter, aki az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának alelnöke is, elmondta: október közepén a költségvetési bizottság határozatban kért három dokumentumot a jegybankelnöktől. Arra voltak kíváncsiak: eladta-e Simor a ciprusi offshore cégét, hazahozta-e több százmillió forintos vagyonát, és befizette-e ezen tranzakciók után az adót.