Nincs több pénz a „borítékban”

Forrás: hirtv.hu

Csalódtak a kormányban a közszféra dolgozói, ugyanis hiába ígérte a Bajnai-kabinet az adóváltozások után a dolgozók béremelését, a munkavállalók ebből semmit sem érzékelnek. A tűzoltóknál és a mentősöknél is nagy az elkeseredés. A szuperbruttósítás és az adókulcsok változása után ugyanis számítottak a beígért fizetésemelésre.

„Nem erre számított senki, hiszen a kommunikáció azt hangsúlyozta, hogy egy év illetményét figyelembe véve, egy plusz havit fognak hazavinni. Borzalmas elkeseredés van az állományban” – közölte Nagy Gábor, a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezetének elnöke.
Nagy az elkeseredés a mentősöknél is. A hétezer munkavállaló bruttó átlagkeresete 170 ezer forint, de az adóváltoztatások után a többség havi százezer forintot sem visz haza. „A dolgozóink természetesen elégedetlenek, az elvándorlásról nincsenek adataink, tudniillik nincsen hová vándorolni. Marad az, hogy elégedetlenek. Ilyen szájízzel nehéz felelősségteljes munkát vállalni”.

Fokozta a bizonytalanságot és az elégedetlenséget a cafeteria-rendszer összeomlása is. A melegétkeztetési utalványok, és az üdülési csekk 25 százalékos megadóztatása mellett a hidegétkeztetési utalványokat 98 százalékos adóteher sújtja, így az állami intézmények nagy része megszüntette a béren kívüli juttatásokat, vagy azok adóvonzatát ráterhelte a munkavállalókra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!