kdnp.hu
Forrás: MTI
A kerületek érdekei markánsabban tükröződnek majd az új összetételű Fővárosi Közgyűlésben – mondta a fideszes Papcsák Ferenc az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülésén. Az ellenzéki képviselők véleménye szerint azonban a tervezett átalakítással a rendszer aránytalan képviseletet eredményez.
A parlamenti testület arról döntött, hogy tárgysorozatba veszi-e a Fidesz-KDNP pártszövetség javaslatát az önkormányzati törvény, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény, valamint a választási eljárásról szóló jogszabály módosításáról. Az igazságügyi bizottság a kormánypárti képviselők nyolc igen szavazatával, az MSZP-s és a jobbikos képviselők négy nem szavazata mellett tárgysorozatba vette az előterjesztést.
Papcsák Ferenc az előterjesztők nevében hangsúlyozta, hogy a főpolgármester és a fővárosi közgyűlés jogállása nem változna, csak a fővárosi képviselő-testület tagjainak választásában lenne markáns változás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közgyűlési tagokat eddig listáról választották; azzal, hogy a kerületi polgármesterek kerülnek be a testületbe, közvetlenül megjelenhet a választói akarat.
Az érdekérvényesítés sokkal hatékonyabban jelenik majd meg a kerületi polgármestereken keresztül – mondta, megjegyezve, hogy a kerületvezetőkön kívül egy kompenzációs listáról még kilenc tagja lesz a közgyűlésnek.
A rendszer tiszta, rendezett és átlátható – jelentette ki Papcsák Ferenc.