Forrás: MTI
Egyre többen választanak pártot, erősödik a magyar lakosság választási kedve; az elmúlt egy hónapban a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, a Jobbiknak és az LMP-nek nőtt a támogatottsága, míg a „kormányváltó baloldalé” változatlan maradt – közölte az Ipsos csütörtökön az MTI-vel a március első felében végzett közvélemény-kutatása alapján.
A Fidesz a februári 30-ról 32 százalékra bővítette táborát, utoljára három évvel ezelőtt volt ilyen sok szimpatizánsa. A Jobbikot támogatók aránya az utóbbi hónapban 9-ről 11 százalékra emelkedett, ezzel az ellenzéki párt e parlamenti ciklus legjobb eredményét érte el. Az LMP a múltkori 2-ről 4 százalékosra gyarapította a velük leginkább szimpatizálók körét. Az MSZP-Együtt-PM-DK és a liberálisok közös listáját egy hónapja és most is a választókorú népesség 23 százaléka támogatta.
A pártot nem választók csoportja jelentős mértékben szűkült, a múltkori 35 helyett most csak 27 százaléknyian tartoznak ebbe a csoportba az Ipsos március 4. és 10. közötti, az ország felnőtt lakossága körében végzett mérése szerint.
A legaktívabb szavazói körben, a biztos pártválasztók között a Fidesz-KDNP listájának 48 százaléka van, a baloldalnak 31. A Jobbik ebben a körben 15 százalékos, az LMP pedig megközelíti a bejutási küszöbértéket - 4 százalékon áll.
Az Ipsos a választási kampány eddigi nyertesének a Jobbikot tartja, két hónap alatt csaknem megduplázták a táborukat: januárban a lakosság 6 százaléka támogatta a pártot, most már 11 százalékon állnak (azaz nagyjából 900 ezer hívük van) - írta az Ipsos, amely szerint az új szavazók főképpen az aktív munkavállalói körből, a harmincas-negyvenes korosztályból, a középrétegekből, vidékről érkeztek a Jobbikhoz. Nagy többségüket - áll az elemzésben - kemény kormánykritika és erőteljes leváltó hangulat jellemzi, így csak kis hányaduknál valószínűsíthető, hogy a Fidesz felé fordulnak a hátralévő hetekben.
A kormánypárt is erősödött az utóbbi hónapokban, az év elején a népesség 28 százaléka támogatta, jelenleg 32 százaléknyi - körülbelül 2,6 millió - választópolgár sorakozik fel mögéjük - állapította meg az Ipsos. Azt írták, a támogatói kör bővülése a 30 év alattiak és 60 év felettiek körében valamint a falvakban az átlagost jóval meghaladja.