Novák Katalin a magyar kormány családpolitikájáról tájékoztatja az ENSZ-bizottságot

kdnp.hu – MTI

Hétfőn kezdődik New Yorkban az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának ülésszaka, amelyen Magyarországot Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára képviseli.

Novák Katalin, aki vasárnap, helyi idő szerint a kora délutáni órákban érkezett meg New Yorkba, az MTI-nek telefonon elmondta, hogy az ülésszak alkalmat kínál a politikusoknak a közös gondolkodásra és tapasztalataik kicserélésére, és Magyarország – az ülésszak fő témáihoz is igazodva – a nők, családok és lányok védelme, a nők tehetséggondozása, az afrikai és latin-amerikai nők helyzete és a családpolitika kérdéskörére összpontosítja figyelmét.

Az államtitkár hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy tájékoztasson a magyarországi nők helyzetéről, arról, hogy mit tesz a magyar kormány a nők helyzetének javításáért. Kiemelte annak fontosságát, hogy egyúttal beszámoljon az ülésszak résztvevőinek a magyar kormány családpolitikájáról, amelyet „magyar modellnek" is nevezett. „A magyar kormány célja – és ehhez kívánja megteremteni a feltételeket is –, hogy a gyermeket vállaló nők ne kerüljenek hátrányos helyzetbe, ehhez hívta életre a gyedet, a gyed extrát és a munkahelyvédelmi programot" – mondta Novák Katalin, aki e konkrétumokról az ENSZ-bizottság ülésszakán is beszámol majd, akárcsak a nők tehetséggondozási programjáról.

Az ENSZ a Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságot 1946-ban hozta létre. A bizottság a nők egyenjogúságának előmozdításán munkálkodik. A mostani ülésszaknak – amely két hétig tart – kiemelt jelentőséget kölcsönöz, hogy jubileumi, azaz hatvanadik ülés lesz, és az ENSZ-tagországok miniszterei és államtitkárai mellett eddig már több mint 8100 nem-kormányzati szerv képviselője is jelezte részvételét. Az ülésszakon 208 külön rendezvény lesz, valamint a nem-kormányzati szervezetek még további 450 rendezvényt szerveznek az ENSZ-székházának közelében. Az ENSZ-székházban Novák Katalin vezetésével kerekasztal-beszélgetés lesz a nők tehetséggondozásáról, a magyar ENSZ-képviselet a Lányok Jogaival Foglalkozó Munkacsoport találkozójának ad otthont.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!