Forrás: magyarhirlap.hu
Varga Mihály a kereskedelmi bankok növekvő hitelezési aktivitása esetén lát esélyt a bankadó csökkentésére, erről tárgyalnak a bankszövetséggel. A nemzetgazdasági miniszter a köztelevízióban és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, szeretnék, ha a bankok hitelezési aktivitása javulna, mivel a gazdasági növekedéshez és beruházásokhoz ez szükséges.
Varga Mihály arra a felvetésre beszélt erről, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban elképzelhetőnek nevezte a bankadó fokozatos csökkentését a következő években. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, a bankok az elmúlt években passzívak voltak a hitelezésben. „A magyar gazdaság növekedése úgy tudott három százalék fölé kerülni, hogy a bankok hitelezési aktivitása visszafogott volt” – mondta. Varga Mihály közölte, az Eximbank és a fejlesztési bank hitelei, valamint a jegybank növekedési hitelprogramja segített ugyan, de azt szeretnék, ha a kereskedelmi bankok saját forrásaikból nagyobb hitelezést tudnának vállalni.
A tárcavezető kifejtette, ha a bankadó csökkentését szeretnék, el lehet gondolkodni azon, hogyan lehet a bankszövetséggel olyan megállapodást kötni, amely a hitelezési aktivitás növekedéséért cserébe mérsékelné ezt az adót. Elmondta, a megbeszélések közepén járnak, a tárgyalásokat követően reményei szerint jó hírt tudnak közölni. Kizárt dolognak nevezte a bankadó kivezetését az adórendszerből, mert a költségvetésnek szüksége van erre az adónemre, a közteherviselés, a terhek arányos elosztása igényli a megmaradását.