Forrás: MTI
Novembertől a tavalyi árhoz képest húsz százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért az áramért – közölte Fidesz vasárnap.
A kormány már dolgozik a tűzifa és a széntüzelés árának csökkentésén és a tavaly indított szociális tűzifa program kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti – áll a nagyobbik kormánypárt közleményében.
Az Országgyűlés a következő hónapokban fogja tárgyalni a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényt, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára – írják.
A Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert a rezsicsökkentés mindaddig veszélyben van, amíg a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták – hangsúlyozzák. A Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy szövetség tizenötször emelte a rezsi árakat és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék – zárul a Fidesz közleménye.
A szocialista kormányok mindig azt tartották szem előtt, hogy a szolgáltatóknak mi a jó, nem pedig az embereknek – mondta el Kósa Lajos a Hír Televízió P8 műsorában. |