Nyakó értelmezhetetlen nyilatkozata

Forrás: MTI

Nyakó István figyelmébe ajánljuk, hogy az úgynevezett UD Zrt.-ügynek jelenleg egyetlen gyanúsítottja van: Szilvásy György volt titokminiszter. Vélhetően gyanúsított lesz az MSZP-vel nyíltan együttműködő botránypárt két vezetője, Dávid Ibolya és Herényi Károly is, és sajtóhírek szerint erre a sorsa juthat az NBH éléről nemrég távozott Laborc Sándor, aki szintén a szocialisták embere – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője. Hozzátette: Nyakó István megszólalásaival csak azt éri el, hogy még kellemetlenebb helyzetbe hozza saját pártját. A lejárató szándékú MSZP-s nyilatkozatok miatt fideszes politikusok több polgári pert is indítottak, ezek egyikében a bíróság már el is marasztalta Szilvásy Györgyöt.

Nyakó csütörtökön azt mondta: az MSZP biztosan nem fogja hagyni, hogy Demeter Ervin, a Fidesz országgyűlési képviselője bűnbakkereső show-műsorral feledtesse el, hogy az UD Zrt. ügyének ő a főszereplője.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!