Forrás: MTI
A Diplomamentő program keretében várhatóan augusztus végén elindulnak az első képzések, amelyekre eddig mintegy 29 ezren jelentkeztek - közölte az MTI érdeklődésére Pákozdi Szabolcs, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója hétfőn. A Diplomamentő programra december 31-éig lehet jelentkezni. Az országban 82 képzési helyszínen valósítják meg a programot.
A kormány által meghirdetett és az OFA által megvalósított diplomamentő programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, és csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel. Az érdeklődők angol, német, és francia kurzusokat közül választhatnak, a tanfolyamok különböző intenzitásúak lesznek 120, 180 vagy 240 órás képzéssel.