Forrás: MTI
A nyári dunai árvízhez kapcsolódó védekezési és helyreállítási tapasztalatokról tanácskozott a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
A közlemény szerint az ülésen a testület elnöke, Balog Zoltán miniszter beszámolt arról, hogy több mint 460 millió forint adomány gyűlt össze a nemzeti összefogás vonalán és számlaszámán. Az adományokról a tanács eddig három részletben döntött: a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat részesült a felajánlásokból.
Az ülésen a fennmaradó 194 millió forintból 143 millió forint egyenlő mértékű felosztásáról is döntöttek, ezt sérült lakóépületek újjáépítésére fordítják.
A júniusban létrejött tanács feladata a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetek kezelése során az adományok gyűjtésének és a rászorulókhoz való eljuttatásának koordinálása.