Huszonnégy kormányzati előterjesztés mielőbbi elfogadásának szükségességével indokolta a házelnöknek a közigazgatási tárca az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívására vonatkozó kezdeményezését. A kormány 2011. június 16-tól 2011. július 11-ig terjedő időszakra kérte a nyári rendkívüli ülésszak összehívását. A parlament honlapján olvasható kezdeményezésben Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője azt írta, az általa felsorolt javaslatok tárgyalásának és elfogadásának szeptemberre történő halasztása esetén az indítványok végrehajtásának előkészítése szenvedne késedelmet, ami számos problémát okozhat a jogalkalmazásban, egyben fontos kormányzati célkitűzések késedelmes megvalósítását jelentené.
A hivatkozott előterjesztések közé sorolja a lakásszövetkezetekről szóló törvény, valamint a társasházakról szóló törvény módosítására vonatkozó, a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról szóló, az atomenergiáról, valamint a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló törvény módosítását kezdeményező, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról, illetve az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról rendelkező törvényjavaslatokat. El szeretné fogadtatni a Házzal a kabinet a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról, az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról, a magyar nyelv napjáról, az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról, az egyes agrár- és környezetvédelmi tárgyú törvények módosításáról, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló előterjesztéseket.
A felsorolás része a sporthuliganizmus elleni fellépéssel összefüggő indítvány, a rendőrségről szóló jogszabály, a szabálysértésekről és a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről szóló törvény, továbbá a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény módosítására benyújtott előterjesztés, a Magyar Művészeti Akadémiáról, a kulturális örökség védelméről, az idei évi költségvetés módosításáról, a Mol törzsrészvényeinek az állam javára történő megvásárlásának jóváhagyásról, a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, a katasztrófavédelemről, a közfoglalkoztatásról, valamint a közbeszerzésekről szóló törvényjavaslat. A kormány parlamenti elfogadásra javasolja a Magyar Köztársaság és a Dán Királyság között, illetve a Németországi Szövetségi Köztársaság között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről született egyezmény kihirdetéséről rendelkező előterjesztéseket is.