Forrás: MTI
Kifizetik a hittan- és a kistelepülési támogatásokat
Egy július 3-án megjelent kormányrendelet alapján a nyáron kifizeti az állam a hittan- és a kistelepülési támogatásokat a hittanoktatást végzők, valamint a lelkipásztorok számára – közölte a Magyar Református Egyház Kommunikációs szolgálata kedden az MTI-vel. Mint írták, az elmúlt hónapokban a kormányzat az egyházakkal egyeztetett a kormányrendeletről, amelynek értelmében ezeket a költségvetésben szereplő, és az egyházakkal való megállapodásokon alapuló támogatásokat részben a kormányrendelet alapján normatív alapon, részben későbbi megállapodások alapján fizetik ki. A kormányrendelet szabályozza az elszámolás menetét és rendjét is, amely változott az előző évihez képest; erről az illetékes egyházi testületek értesítik az érintetteket – olvasható a református egyház közleményében.
Az állam kifizeti a bérkompenzációt
Július-augusztusban kaphatják meg az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézmények dolgozói a bérkompenzációs támogatás összegét - közölte a Magyarországi Református Egyház (MRE) Kommunikációs Szolgálata kedden az MTI-vel. Az igények összesítése még tavasszal megtörtént, a kormánnyal az egyeztetések június utolsó hetében kezdődtek, most jó esély van arra az MRE szerint, hogy július közepéig aláírják a megállapodást, és a kormányzat átutalja a bérkompenzációs támogatást. A Magyarországi Református Egyház által fenntartott, közfeladatot ellátó intézmények dolgozói 2012-ben körülbelül egymilliárd forint bérkompenzációra jogosultak – zárul az MRE közleménye.