Nyolcszázzal több új óvodásnak lesz férőhelye jövő ősztől

kdnp – MTI

Nyolcszáz új óvodai férőhelyet alakíthatnak ki jövő őszre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Berczik Ábel tájékoztatása szerint több mint harminc helyi önkormányzat pályázott férőhelybővítésre, ezek közül tizenkilencnek ítéltek meg támogatást.

Az NGM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium szakértői közösen, statisztikai adatokra támaszkodva vizsgálták meg, mely településeken van valóban férőhelyhiány, ez alapján osztották szét a keretet. A támogatói okiratokat napokon belül kiadják az önkormányzatoknak, amelyek ezt követően haladéktalanul elkezdhetik a férőhelyek kiépítését – mondta.

Az elnyert pénzt többféleképpen fel lehet használni, újabb csoportszobák létrehozása vagy akadálymentesítés is szóba jöhet, a lényeg, hogy a fejlesztés után több gyermek elhelyezésére nyíljon mód az óvodában.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy tavaly kétezer új férőhelyre nyújtott támogatást az NGM. Véleménye szerint az elmúlt évek hasonlói programjai kifejezetten enyhítették az óvodai zsúfoltságot.

A férőhelybővítés jövőre is folytatódik, akkor 2,5 milliárd forintot osztanak majd szét pályázaton – közölte Berczik Ábel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!