Nyolcszázmillió forintot ad a kormány Rákóczi fejedelem szülőhelyének felújítására

A magyar kormány 800 millió forintos támogatást nyújt II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi Rákóczi-kastély felújítására – közölte a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

Latorcai Csaba elmondta, a támogatási szerződést várhatóan még a napokban aláírják. Kiemelte: a két részből álló beruházás első ütemét, az épület teljes felújítását fedezi a hazai forrásból származó 800 millió forint.

Szeretnék úgy rendbe hozni a felvidéki településen található kastélyt, ahogyan egykor, a fejedelem korában kinézett. A helyettes államtitkár közölte, a későbbiekben olyan konstrukciót szeretnének kitalálni, amely önfenntartóvá teszi a létesítményt; így a tervek szerint a kastélynak szállás és vendégfogadási funkciója lehet. A teljes program becsült összköltsége másfél milliárd forint – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A támogatást a külhoni magyar területek magyar épített örökségének megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány kapja meg, ők használják fel és kötik meg a szükséges szerződéseket.

Latorcai Csaba elmondta azt is, hogy a ma Szlovákia területén található kastély nemzetpolitikai szempontból és a felvidéki magyarság identitásának megőrzésében egyaránt kiemelkedő épület, a magyar kormány ezért tartja fontosnak, hogy jelentős összeggel támogassa annak felújítását és hasznosítását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!