Forrás: MTI
Az óvodákban, iskolákban rendben megindult a tanév, a másfél millió gyermek biztonságát és nyugalmát semmi sem zavarja – közölte Jeszenszkyné Gallai Gabriella, az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetségének (ÁIIOSZ) elnöke szombaton az MTI-vel.
A szövetség álláspontját közvetítve kiemelte továbbá, hogy a köznevelés megújításával a pedagógustársadalom által régóta várt folyamat indult el. A pedagógusok túlnyomó többsége örömmel fogadta az új előmeneteli rendszer bevezetését, s a társadalom többsége is támogatta a hivatást gyakorlók munkájának nagyobb anyagi elismerését, a tanárok, tanítók, óvodapedagógusok helyzetének javítását.
Ezért rendkívül veszélyesnek tartják, hogy „most, amikor a munkájuk elismerése javulni látszik, vannak, akik elégedetlenkedő hang felerősítésével mindent elkövetnek azért, hogy a szülőket, a más szakmákban dolgozókat a pedagógusok ellen hangolják" – hangsúlyozta a közleményben Jeszenszkyné Gallai Gabriella.
Mint kifejtette: kivált megnyugtató számukra, hogy nem pusztán egyszeri béremelésről van szó, hanem 2017-ig minden tanév elején jogszabályban rögzített mértékkel nő a fizetésük. Üdvözlik továbbá azt a kormányzati döntést, hogy kompenzáció illeti meg azokat a pedagógusokat és intézményvezetőket, akik korábban rendszeresen, jogszerűen, valós teljesítményük alapján nagyobb összegű fizetést kaptak.
Az ÁIIOSZ elnöke kitért arra, valóban szerencsés lett volna, ha a javaslatuknak megfelelően a szakvizsgázott pedagógusok automatikusan a „Pedagógus II." kategóriába kerültek volna, de tudomásul veszik, hogy ezt az ország helyzete nem tette lehetővé.
Az általános iskolai igazgatókat tömörítő szervezet szerint az intézményvezetők rátermettségének próbája, hogy az új munkarend a tantestületen belül igazságos és kiegyenlített viszonyokat eredményezzen. Az új munkaszervezés teremthet konfliktusforrást, amelyet az intézményvezetőnek igazságos feladatelosztással kell megszüntetnie. Az igazgatók felelőssége, hogy minden pedagógus a hivatás írott és íratlan szabályai szerint egyforma elkötelezettséggel és odaadással dolgozzon.
Nem megoldhatatlan a feladat
Az ÁIIOSZ szerint „nem életszerű", hogy a majd kétéves felkészülési idő után bárhol gondot okoz a tartalmas, a diákoknak élményt nyújtó délutáni foglalkozások megszervezése. Úgy vélik, az új munkarend azon iskolákban okoz feszültséget, ahol eddig az a szemlélet volt uralkodó: „letanítjuk az óráinkat" és mehetünk haza. A foglalkozások szervezése „erőt próbáló, de nem megoldhatatlan feladat az iskoláknak" – írta a szervezet elnöke, kifejtve, hogy a szervezésnél figyelembe kell venni a tanulók érdeklődését, motiváltságát és a személyi, tárgyi feltételeket. Továbbá tiszteletben kell tartani azokat a szülőket, tanulókat, akik ezzel a délutáni lehetőséggel nem kívánnak élni. |