Önámító, önsorsrontó politikát folytat a kormány

Forrás: MTI

A Fidesz szerint rendkívül veszélyes, hogy a kormány egy önámító, önsorsrontó politikát folytat. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője azt mondta: ellentétben minden nemzetközi intézettel, minden prognózissal, a kormány megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy az ország helyzete javul. Szijjártó szerint a helyzet ugyanaz, mint 2005-ben, az MSZP ugyanazt próbálja tenni most is, mint akkor: egy nagy energiabefektetésű, mindent elsodorni látszó kommunikációs akciót folytatnak annak érdekében, hogy elhazudják a valóságot az emberek elől. Szijjártó Péter emellett rámutatott arra, hogy a nagy nemzetközi minősítő, gazdasági és előrejelző intézetek egytől egyig rontották Magyarország kilátásait mind a növekedést, mind pedig a munkanélküliséget illetően.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!