Összefogtak a rendőrök az „esztelen megszorítások” ellen

Forrás: MTI

Összefogott az öt nagy rendőrszakszervezet, és közösen tiltakoznak a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvénynek az állomány számára hátrányos módosítása és a béren kívüli juttatások csökkentése ellen – jelentette be Bárdos Judit, az öt szakszervezetből alakított demonstrációs bizottság szóvivője sajtótájékoztatóján.

Bárdos elmondta, a rendőrség személyi állományának több mint felét, összesen 22 ezer embert képvisel az öt szakszervezet: a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ), a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ), a Rendészeti Védegylet (RV), a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ), valamint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ). Közölte: tiltakoznak a rendőrség állományát érintő esztelen megszorítások ellen, és követelik, hogy emeljék vissza a rendőrségen foglalkoztatott munkavállalók béren kívüli juttatását a 2009-es szintre, valamint kapjanak ugyanannyi cafeteriát, mint a közszféra többi dolgozója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!