Ötezer család kapott húsvétra élelmiszercsomagot

Forrás: MTI

Több mint ötezer család kapott húsvéti élelmiszercsomagot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által meghirdetett nagyböjti gyűjtés keretében felajánlott adományokból – tájékoztatta az MKPK titkársága.

Mint írták, a hívek március 21. és 28. között vihettek a templomokba tartós élelmiszereket, hogy ezzel is segítsék a nehéz helyzetben lévő családokat. Az így összegyűjtött, csaknem 50 tonna élelmiszerből több mint 5 ezer család kaphatott húsvéti élelmiszercsomagot.
    
Az adományokat a plébániai karitászcsoportok tagjai rendszerezték, majd a 8-10 kilogrammos csomagokat a körzetükben lakó, nehéz helyzetben élő nagycsaládosoknak és egyedülálló idős embereknek juttatták el. A csomagokban volt tészta, lekvár, liszt, cukor, rizs, tea, édesség, de befőtt, étolaj, tartós tej és sokféle konzerv is.
    
A válság időszakában fél éven belül a Katolikus Karitásznak ez volt a második akciója, amellyel nehéz helyzetbe került embereknek segített. A múlt év végén 1150 családot támogattak 15 millió forint értékben, egyebek mellett tüzelővel, gyógyszerrel, tartós élelmiszerrel, valamint a közüzemi tartozások kifizetéséhez adott hozzájárulással.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!