Ötvenhárom jogcímen kell adót fizetni

Forrás: MHO

Több mint ezermilliárd forintra rúgnak éves szinten a vállalkozások adminisztrációs terhei. Bonyolult a magyarországi adórendszer, nálunk ötvenhárom különböző jogcímen kell közterheket fizetni, míg Dániában csak nyolcfélén.

„Az elmúlt években számos felesleges jogszabály kigyomlálására tettünk javaslatot. Eredményt nem tudtunk elérni, ugyanis ha tíz alkalmatlan előírás meg is szűnt, tizenöt új született helyette” – mondta la Magyar Hírlapnak Vadász György, a Magyar Iparszövetség társelnöke. Emlékeztetett: Magyarországon az adminisztrációs terhek a bruttó hazai össztermék 6,8 százalékát teszik ki, míg az európai uniós átlag 3,5 százalék.

Választási programjában a Fidesz ígéretet tett az üzletbarát környezet megteremtésére. Orbán Viktor egyenesen úgy fogalmazott: átfogó támadást indítanak a bürokrácia ellen. Egyszerűsítenék az adórendszert és a vállalkozói tevékenységet szabályozó előírásokat. Így közvetlenül háromszáz-ötszáz milliárd forinttal csökkenhetnek a cégek éves költségei. Megszüntetnék azt a gyakorlatot is, amely szerint a vállalkozások működését felügyelő állami szervek érdekeltek a büntetések kirovásában. A Fidesz jelezte azt is, hosszú távon kell garantálni, hogy a üzleti szférát érintő jogszabályok ne változzanak túl gyakran. Ezért a jogalkotást átláthatóbbá, előkészítettebbé teszik, és általános lesz az előzetes hatásvizsgálat.

Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!