Offshore cégeknek is jutott az uniós pénzből

Forrás: hirtv.hu

Offshore cég tulajdonában lévő magyar társaságoknak is juttatott uniós pályázati pénzeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A szervezet honlapja szerint a budapesti Grand Consulting Kft. – még 2007-ben – 5 millió 280 ezer forintot nyert el a Társadalmi megújulás operatív programból mikro- és kisvállalkozások számára indított munkahelyi képzésekre.

Az ügynökség honlapján megjelentetett információk szerint a cég a pályázati összeg utolsó részletét idén áprilisban kapta meg. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nyilvános cégjegyzéke szerint a kft. többségi tulajdonosa egy Cipruson bejegyzett társaság.

A tanácsadással foglalkozó Grand Consulting Kft. egyébként – honlapja szerint –  adóoptimalizálásról, illetve offshore cégekről is ad tanácsokat a hozzá forduló vállalkozásoknak.

Az uniós pályázatokon jelenleg nem kizáró ok, ha egy cég valamelyik adóparadicsomba van bejegyezve – ismerte el a hírTV kérdésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főosztályvezetője.

Tétényi Tamás elmondta: eddig nem volt kormányzati szándék arra, hogy a pályázati feltételekben erre vonatkozó kritérium is legyen. Szerinte ha lesz ilyen kormányelhatározás, akkor azt a különböző pályázati felhívásokban érvényesíteni fogják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!