Oktatási szakszervezetekkel találkozott Hoffmann Rózsa

Forrás: MTI

Köz- és felsőoktatási szakszervezetekkel találkozott Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a találkozó után az MTI-nek elmondta: bemutatkozó látogatáson voltak az oktatásért felelős államtitkárnál. A látogatást pozitív, jó hangulatú megbeszélésként értékelte.
    
A találkozón a PSZ mellett ott volt többek között a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének képviselője.
    
Galló Istvánné közlése szerint az oktatási államtitkár segítséget és partnerséget várt, és együttműködést kért a szakszervezetektől az oktatást érintő kérdésekben. Hoffmann Rózsa - az érdekvédő elmondása alapján – jelezte, hogy még a koncepció formálódása közben kívánja kikérni a szakszervezetek véleményét.
    
A PSZ elnöke azt mondta, biztos benne, hogy az oktatási államtitkár jogkövető magatartást tanúsít majd, s a törvényi előírások szerint zajlanak majd az egyeztetések.
    
A szakszervezeti vezető azt is pozitívumként értékelte, hogy az államtitkárok közül elsőként Hoffmann Rózsa fogadta a szakterületen működő érdekvédőket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!