Forrás: MTI
Ökumenikus egyházi küldöttség tesz háromnapos látogatást a NATO brüsszeli központjában hétfőtől a Gerhardus Külügyi Intézet szervezésében. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök tájékoztatása szerint a NATO igényt tart arra, hogy kölcsönös párbeszédet alakítson ki civil szervezetekkel, egyházakkal . mondta a püspök, hozzátéve: az egyházaknak is fontos, hogy tájékozódjanak, mit tehetnek az egész társadalom javára.
A delegáció a NATO politikai és katonai vezetőivel folytatandó eszmecsere mellett megismerkedik a szervezet döntéshozatali mechanizmusával, tájékozódik a legfontosabb biztonságpolitikai kihívásokról, valamint arról, hogy ezek feloldásában miként segíthet a vallások közötti párbeszéd.
Felületes szemlélő számára úgy tűnhet, a világ több jelentős konfliktusa mögött vallások közötti ellentét húzódik meg, de ez koránt sincs így, a problémák megoldásában ugyanakkor segíthet a vallások párbeszéde – jelentette ki a megyés püspök.
A küldöttségben a katolikus és a református egyház, továbbá a szegedi zsidó hitközség képviselői mellett részt vesznek egyetemi oktatók, valamint a Gerhardus-intézet vezetője, Tóth László, Magyarország korábbi szarajevói nagykövete.
A Szeged-csanádi Egyházmegye által létrehozott Gerhardus Külügyi Intézet a szorosan vett egyházi feladatok mellett nemzetközi kapcsolatokat ápol a kultúra és a felsőoktatás területén, s ugyanakkor jószolgálati szerepet is betölt.