Olaszország politikailag zsarolta meg a V4-eket a kormányszóvivő szerint

Forrás: MTI

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Matteo Renzi olasz kormányfő politikailag megzsarolta Magyarországot és a V4-eket, amikor hírek szerint azt mondta, csökkentik az uniós pénzeket, ha a négy ország nem fogadja el a kvótáról szóló uniós javaslatot.

A kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában azt mondta, a visegrádi országoknak szilárd álláspontja, hogy nincs helye a kötelező kvótáknak, nem ez lesz a megoldás Európa számára. Hozzáfűzte, hogy ezzel nem szemben álló, hanem valódi uniós megoldást vázoltak fel korábban.

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy az eddigi bevándorláspolitika megbukott, mert végrehajthatatlan, és mindenkinek elemi érdeke lenne, hogy az eddigi kezdeményezéseket, deklarációkat végrehajtsa. Példaként említette, hogy szükség lenne egy EU-török megállapodásra és arra is, hogy Görögország tartsa be a schengeni szabályokat.

A V4-ek fellépésén túl kevés olyan lépés történt az elmúlt időszakban, amely megállítaná az illegális migrációt – értékelt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!