Olyan ügy eddig még nem volt, amely szétválasztaná Magyarországot és Lengyelországot

Forrás: MTI

Belső lapos

A magyar-lengyel és a visegrádi együttműködés (V4) mindig is a magyar külpolitika fókuszában volt, és ez így lesz a jövőben is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután egyeztetett lengyel kollégájával szerdán Budapesten.

A tárcavezető kiemelte: Lengyelországgal szemben elfogadhatatlan támadás indult meg Európában, de a lengyel népnek és Lengyelországnak jár a tisztelet. Minden európai intézménynek, tisztségviselőnek, országnak és politikusnak tiszteletben kell tartania a lengyel nép döntését, hogy demokratikus választáson úgy határozott, a jelenlegi kormányt bízza meg, és ezt mindenkinek el kell fogadnia – jelentette ki.

Szijjártó Péter kifejtette: a visegrádi együttműködés további erősítése stratégiai fontosságú Magyarországnak, hiszen a V4 nélkül gyengébbek lennénk, e nélkül sok sikert nem értek volna el a múltban az EU-keretek között. De nem tragédia, ha bizonyos kérdésekben különböző megközelítést alkalmazunk – tette hozzá.

Közölte: a magyar kormány azért is fontosnak tartja a V4 erősítését, mert az elkövetkező időben is a közép-európai térség lesz az európai növekedés motorja, az elérhető gazdasági sikerek és a politikai együttműködés pedig jelentősen növeli a régió súlyát és erejét Európában. Mint mondta, lengyel kollégájával egyetértettek abban, hogy erős Európára van szükség, de ez nem lehetséges erős tagállamok nélkül.

A miniszter arról is beszélt, hogy a két országot sok biztonságpolitikai, gazdasági és energetikai érdek is összeköti. Tavaly minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmi értékét érték el, és az Eximbank 492 millió eurós hitelkerettel segíti a magyar és lengyel vállalatok együttműködését. Emellett a tárcavezető kiemelte az észak-déli irányú infrastruktúra jelentőségét, továbbá azt, hogy a Mol szerepe a lengyel energetikai piacon remélhetőleg még szorosabbra fűzi a gazdasági együttműködést a két ország között.

Szijjártó Péter elmondta: Magyarország hálás Lengyelországnak, hogy segítséget adott a legnehezebb időkben az ország és a schengeni övezet határának megvédéséhez. A külső schengeni határral rendelkező országok közül csak Magyarország felelt meg teljes mértékben az előírásoknak, és ehhez szükség volt visegrádi keretekben Lengyelország segítségére is – emlékeztetett.

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter üdvözölte, hogy Magyarország szolidaritásáról biztosította országát, egyúttal hangsúlyozta: Európának nem marginális kérdésekkel kellene foglalkoznia, hanem a valódi problémákkal.

A lengyel miniszter méltatta a magyar és a lengyel nép barátságát, a V4 jelentőségét és a sikeres gazdasági, energetikai projekteket. Úgy vélte, el kell érni, hogy Európának ez a része ne periféria legyen, hanem valódi központ Nyugat és Kelet között, és egyenlő súllyal emelhessenek szót Európában. Kiemelte a 8 milliárd euró értékű magyar-lengyel kereskedelmi forgalmat, és sürgette a kereskedelmi, gazdasági és infrastrukturális kapcsolatok szorosabbra fűzését.

Witold Waszczykowski kijelentette: eddig még nem volt olyan ügy, amely szétválasztaná a két országot, mindenben egyetértenek vagy nagyon hasonló nézeteket vallanak, hasonló megoldási javaslataik vannak a problémákra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!