Forrás: MTI
Önkéntes, tulajdonon alapuló szövetkezeti rendszert javasol a kis- és közepes birtokkal rendelkező gazdák hosszú távú sikeressége érdekében a Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület (KPE-KPSZ) készülő választási programjában – hangsúlyozta Turi-Kovács Béla, a KPE-KPSZ elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt a szervezet országos vezetőségi ülésének szünetében.
Mint mondta: olyan vidéki népnemzeti erőt képviselnek, amely a polgárság jelentős részét is meg kívánja szólítani.
A kormányoldali politikus készülő programjukból idézve hangsúlyozta, változtatásokat kezdeményeznek annak érdekében, hogy az agráriumnak legfontosabb európai uniós támogatásokat a jelenleginél hatékonyabban lehessen felhasználni.
A kisgazdák kiemelt igényeként említette a kis- és középbirtok megerősítését, amihez elengedhetetlennek tartják egy önkéntes, tulajdonon alapuló mezőgazdasági szövetkezési rendszer kialakítását.
A KPE-KPSZ emellett az általános iskolákban és középiskolákban is kötelezővé tenné az agrároktatást, tovább el szeretné érni, hogy a bírósági végrehajtási rendszer újra a bíróságok felügyelete alá kerüljön.
Turi-Kovács Béla beszélt arról is, hogy a kisgazda politikusokat tömegével keresik fel azon mutyipártok, amelyek tagság és szervezet nélkül, az új választási törvény biztosította lehetőségeket kijátszva próbálnak akár százmillió forintos állami támogatásokhoz jutni.
A kisgazda szervezetek, képviselők nem eladók – üzent a kormánypárti politikus, kiemelve: a KPE-KPSZ képviselői továbbra is kizárólag a Fidesszel hajlandók együttműködni.