Orbán Viktor lesz pénteken az MTV reggeli műsorának vendége

Forrás: MTI

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lesz a Magyar Televízió (MTV) új reggeli műsorának, a Ma reggelnek az egyik vendége pénteken - olvasható az ellenzéki párt honlapján. Az MTV hétfőn indította útjára Ma reggel című műsorát, miután múlt hét pénteken felbontotta a szerződését a Nap-keltét készítő céggel. Az első nap Semjén Zsolt, a KDNP elnöke is az új műsor vendége volt, ezzel megtörve a Fidesz és a KDNP csaknem három éves bojkottját.
 
Hétfő óta viszont vezető MSZP-s politikusokat nem látni a műsorban. Az MTI szocialista forrásból úgy értesült, hogy jövő szerdáig, az MTV kuratóriumi elnökségének üléséig nem vesznek részt a párt vezető politikusai a köztelevízió új műsorában.
    
Az MSZP egyes vezetői a Nap-kelte szerződésének felmondása miatt kialakult jogi helyzettel indokolták az MTI-nek, hogy miért maradnak távol a Ma reggeltől. Kiemelték: nem arról van szó, hogy bojkottálnák a Ma reggelt, a helyzet tisztázását követően ismét bemennek majd a stúdióba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!