Orbán Viktor: ma nagyobb a készülődés, mint húsz éve

Forrás: MTI

Orbán Viktor szerint olyan dolgok történhetnek vasárnap, a parlamenti választás első fordulójának napján, amelyre talán még húsz éve sem gondoltunk. A Fidesz elnöke a HírTV-nek adott pénteki interjúban, néhány órával a kampánycsend kezdete előtt úgy fogalmazott: nagyobb készülődés van ma, mint húsz évvel ezelőtt. Egy nagy lehetőség kapujában állunk, (...) szembe jön velünk a történelem - utalt a pártelnök a szavazás napjára a Péntek 8 című műsorban. Mint mondta, szeretné az egész országot meghívni egy közös kormányzásra. A Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatónak tulajdonított hangfelvétellel összefüggésben megerősítette azt, amit a nap folyamán több más médiumban is elmondott: a szabályokat mindig betartják. Mint fogalmazott: a kampány végén mindig van kampányhabzás, mindig van valami váratlan. Ugyanakkor közölte, hogy az a vád, hogy a Fidesz a saját szavazóiról adatbázist épít, az igaz, de ez a célunk.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!