Orbán Viktor új szerepe

Forrás: inforadio.hu

Világosan látszik a törekvés az újfajta kormányzati munkára, de ennek hatékonysága csak a napi ténykedés közben derülhet ki – mondta az InfoRádiónak a Nézőpont Intézet elemzője. Látszik, hogy új típusú munkamegosztás alakul az új kormányban. Orbán Viktor nem akarja magához vonni az összes ügyet, hanem helyettese, Navracsics Tibor irányítaná a folyamatokat – jelentette ki Szomszéd Orsolya. A Nézőpont Intézet elemzője szerint így nagyobb lesz a távolság a miniszterek és a miniszterelnök között, ez pedig nyilvánvalóan érintheti a tárcavezetők döntési kompetenciáját.

Orbán Viktor saját magának is új szerepet szán – vélekedett az elemző. A napi politika felett álló államférfi kíván lenni, aki a választókkal, a társadalommal tart kapcsolatot, vagy adott esetben külföldön tárgyal, miközben a helyettese irányítja a kormányzati rutinfeladatokat. Azt egyelőre nem lehet megjósolni, hogy ez a rendszer könnyíti vagy nehézkesebbé teszi-e a döntési folyamatokat. A cél mindenképpen a hatékonyság növelése – mondta a Nézőpont Intézet munkatársa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!