Óriási összeget fordított a kormány rehabilitációs fejlesztére

Forrás: MTI

Több mint 21 milliárd forint forrás jutott a rehabilitáció fejlesztésére – mondta Balog Zoltán miniszter beszélt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet és a Semmelweis Egyetem közös rendelőjének átadásán. Hangsúlyozta azt is, fontos nemzetstratégiai kérdés, hogy akik a sérülésük után visszatérhetnek a munka világába, azok ezt minél jobb állapotban megtehessék.

Az ebből az alkalomból mondott köszöntő beszédében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere rámutatott arra, hogy az elmúlt öt évben a rehabilitáció területén 21,3 milliárd forint uniós fejlesztési forrást használtak fel. Hangsúlyozta azt is, fontos nemzetstratégiai kérdés, hogy akik a sérülésük után visszatérhetnek a munka világába, azok ezt minél jobb állapotban megtehessék. A miniszter kiemelte, hiánypótló beruházásról és együttműködésről van szó a most átadott fogászati rendelő kialakításával.

Az elmúlt öt évben a rehabilitáció területén 21,3 milliárd forint uniós fejlesztési forrást használtak fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!